Az OpenAI elsődleges stratégiai partnere és befektetőjeként a Microsoft mindent megtesz annak érdekében, hogy a dollár milliárdos befektetése megtérüljön. Ennek egyik eszköze az októberben bejelentett partner programja az egyik legnagyobb pizza hálózattal: a Domino's-al. A két cég most közösen teszteli, hogyan tudnák a vendégélmény javítása érdekében felhasználni az utóbbi hónapok AI fejlesztéseit.
Az együttműködés konkrétumai még nem tiszták, de a Domino's bejelentése alapján elsősorban a konyhai feladvégzés kiegészítéséhez szeretnék felhasználni a mesterséges intelligenciát. Ezt gyakorlatban a készletezés, az alapanyagok beszerzése és a beosztások / munkarendek kezelése teszi ki. A jövőben a minőségellenőrzést és a pizzák előkészítését is AI rendszerekkel felügyelnék, hogy csökkentsék az emberi hiba jelentőségét a konyhai folyamatokban.
A Domino's az elsők között viszi be a konyhába a mesterséges intelligenciát. Más hálózatoknál hasonló fejlesztések főleg a vendégkiszolgálásra koncentrálódtak eddig - pl. AI drive-thru kiszolgálás vagy telefonos rendelésen keresztül. Sokan pedig robotgépekkel próbálták megspékelni a konyhai személyzet munkáját. Egyenlőre azonban még nem látni tisztán, hogy melyik fejlesztési irány állja meg a helyét a jövőben.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A több, mint 50 éves múltja ellenére a világ legnagyobb kávézóláncának kevesebb, mint 10 éve van drivethru modellje, de a dobás nagyon bevált a franchise számára.
Honnan tudjuk mennyire komoly egy árvíz vagy tornádó? Elég kérni egy gofrit és kiderül.
Mikor és mennyi pizzát esznek a pentagonban, és mi következik ebből?
Mi áll az olyan cégek sikere mögött, mint a Foodora vagy éppen a Wolt?
Magyarországon is gyakran házasítják össze a különböző ízvilágokat a kisebb sarki éttermek, a Poe Poe is hasonló vonalon, de merőben eltérő ízkombinációkon keresztül kínál ígéretes üzleti lehetőséget.
legolvasottabb
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Húsz éves szünet után ismét megvetette a lábát a Wendy's az Egyesült Királyságban, és vele Európában.
Az utóbbi 5 év trendjei alapján mutatjuk be hogyan alakultak a franchise piacon a befektetési költségek.
A teljesen új megközelítéssel dolgozó My Infraslim hálózat hazánkban folytatja a franchise terjeszkedését. A szlovén franchise rendszer már 15 infra stúdióval rendelkezik a saját piacán, most pedig elérkezettnek látták az időt, hogy Magyarországon is megnyissák az első szalonjukat.
A Magyar Franchise Szövetség májusban ismét megrendezi a nagysikerű franchise képzését. Az előadásokon a résztvevők megismerkednek a franchise rendszer alapjaival, működésével, a sikeres hálózatépítéssel, a kézikönyvek elkészítésével és a partnerkeresés fortélyaival.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.