Igazán a 2020-as 2021-es lezárások alatt gyorsult be a modellváltás a Starbucks-ban, addig a beülős kávéházak domináltak a hálózatban. Az eredetileg túlélés jegyeként megjelenő egyszerű autós egységek mára viszont húzó ágazatává váltak a márkának - 2021-ben a nettó forgalom több, mint 50%-át ezek adták!
2009-ben jelent meg először az amerikai Starbucks egységekben a drive thru kísérletként. Ekkor még a hálózatnak nem volt semmilyen tapasztalata a megoldással, sőt a vezetők is nagyon szkeptikusak voltak, hiszen a márka sikerét a személyes, hangulatos megjelenést keltő belső terek, a baristák, a kiszolgálása és a különböző "kapcsolódási pontok" (touch points) adták (legyen szó az utcafronton kihelyezett marketing anyagokról vagy a látványpultban megjelenített péksüteményekről). Ezek - és a jellegzetes kávé aroma, a belső dekor és a zene - viszont mint hiányoztak a drivethru élményből. Ennek ellenére 2010-ben már így is 2400 egységben volt drivethru kiszolgálás, ami akkor a hálózat portfoliójának 40%-át alkotta.
A hálózat vezetésében ellenszenvet váltott ki az autós kiszolgálás fejlesztése - szerintük ugyanis nem vágott egybe a Starbucks márkaértékeivel a gyorséttermi hangulatot keltő modell. Annak érdekében, hogy meggyőzzék a vezetést egy külön csapatot hozott létre a cég, ami először néhány egység auditálásával, majd célzott fejlesztésével próbálta bizonyítani, hogy igenis működhet ez a modell a Starbucks számára.
Egy tradicionális kávéházban jól definiált életútja van a fogyasztónak. A belépéskor marketing fogadja őket, sorbanállásnál választhatnak italt a kihelyezett tábláról és kiegészíthetik azt péksüteménnyel vagy ajándéktárgyakkal. Ez azonban hiányzott a drivethru élményből, mint kiderült sok kávézó esetében az se volt egyértelműen jelezve, hogy egyáltalán van-e autós kiszolgálás az adott Starbucks egységben, hiányzott a kommunikáció, a fogyasztók pedig el voltak veszve.
Az auditban feltárt hiányosságokra építve aztán rendszerszintű fejlesztésbe kezdett a hálózat. A drivethru-k egy erősen szűkített, egyszerű menüt kaptak, ami felgyorsította a kiszolgálást és ezek megjelenítését is különböző elrendezésekben tesztelték. Így alakult például ki a ma használt 60/40-es megosztás étel és ital-termékek között a drivethru egységekben.
A modell továbbfejlesztését technológiai innovációval folytatták, pl. 46 colos kijelzőkkel, ahol a rendelés visszaigazolását megjelenítették, vagy 2-irányú videó hívást lehetővé tévő kijelzőket, ahol a baristával beszélhet a fogyasztó. Érdekes problémát vetett fel, hogy a drivethru modell előtt a Starbucks vezetése óckodott a vizuális illusztrációk használatától - kiírták a kávé nevét, de képet nem jelenítettek meg róla mondván, hogy ez csökkentené a márka értékét a fogyasztók szemében. Ez a gondolkodás pont a drivethru fejlesztések hatására változott, azóta szinte minden felületen találni képes illusztrációkat a kínálatról. A fejlesztéseket a mobil applikációk és törzsvásárlói programok egészítették ki, amik ma az amerikai rendelések több, mint 1/4-ét teszik ki a hálózat számára.
A profilváltás sikerét mutatja, hogy tavaly év végén hazánkban is megnyílt az első autós kiszolgálást kínáló Starbucks. Elsősorban azért esett a vecsési egységre a választás, mert ez a reptéri közelsége miatt a nemzetközi vendégeknek egy ismerős modellt tud kínálni, egyben a hazai fogyasztók számára is lehetővé téve, hogy kipróbálják a Starbucks fejlesztéseit. Az új élményt a Magyar Franchise Szövetség főtitkára, dr. Mandel Katalin is bemutatta videójában.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Honnan tudjuk mennyire komoly egy árvíz vagy tornádó? Elég kérni egy gofrit és kiderül.
Mikor és mennyi pizzát esznek a pentagonban, és mi következik ebből?
Mi áll az olyan cégek sikere mögött, mint a Foodora vagy éppen a Wolt?
Magyarországon is gyakran házasítják össze a különböző ízvilágokat a kisebb sarki éttermek, a Poe Poe is hasonló vonalon, de merőben eltérő ízkombinációkon keresztül kínál ígéretes üzleti lehetőséget.
Már évekkel ezelőtt felreppent a hír, hogy hazánkba látogathat az étteremlánc, de most egy hivatalosabb megerősítést is kapott a pletyka.
legolvasottabb
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Húsz éves szünet után ismét megvetette a lábát a Wendy's az Egyesült Királyságban, és vele Európában.
Évről évre növekedést mutat a kiskedvenceket támogató piac, legyen szó ajándékokról, étkeztetésről vagy technológia innovációról, az állatartókra építve egyre több új biznisz jelenik meg.
A teljesen új megközelítéssel dolgozó My Infraslim hálózat hazánkban folytatja a franchise terjeszkedését. A szlovén franchise rendszer már 15 infra stúdióval rendelkezik a saját piacán, most pedig elérkezettnek látták az időt, hogy Magyarországon is megnyissák az első szalonjukat.
A Magyar Franchise Szövetség májusban ismét megrendezi a nagysikerű franchise képzését. Az előadásokon a résztvevők megismerkednek a franchise rendszer alapjaival, működésével, a sikeres hálózatépítéssel, a kézikönyvek elkészítésével és a partnerkeresés fortélyaival.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.