Tavasszal is franchise kiállítás Lengyelországban
Lengyelország vezető franchise kiállításán idén több, mint 100 hálózat vett részt 3 nap alatt. A résztvevőknek ekkor lehetősége nyílt konzultálni a rendszergazdákkal és megismerni a helyi és nemzetközi márkák széles palettáját. A rendezvény alatt a koncepciók és szakértők előadásain is részt vehettek a z érdeklődők.
Jövőre tovább bővül a nemzetközi felhozatal. A Kultúra és Tudomány Palotája mellett, az őszi kiállítás mellett most tavasszal is lesz egy rendezvény Varsóban a Nemzeti Stadionban.
Első alkalommal kerül új helyen megrendezésre egy második ilyen jellegű kiállítás Lengyelországban - ezúttal Március 15-én és 16-án 2024-ben. A rendezvényen körülbelül 50 márka részvételére számítanak és az októberi kiállításhoz hasonlóan különböző franchise témájú előadásokat is szerveznek a résztvevőknek.
A kiállítás egyben remek lehetőség a helyi hálózatoknak is a külföldi bemutatkozásra, főleg ha szezonális márkákról van szó, amelyek a nyári időszakban jobban teljesítenek - számukra ez a márciusi kiállítása tökéletes megjelenési lehetőség.
Kiállítási vagy részvételi lehetőségről a Magyar Franchise Szövetség titkárságán vagy a Franchising.hu szerkesztőségénél lehet érdeklődni.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Évről évre növekedést mutat a kiskedvenceket támogató piac, legyen szó ajándékokról, étkeztetésről vagy technológia innovációról, az állatartókra építve egyre több új biznisz jelenik meg.
Tavaly év végén már felreppentek a hírek miszerint hazánkban is megnyílhat végre az első Five Guys. Ennek apropóján is érdemes belenézni, hogy milyen pszichológiai trükköket alkalmaznak a franchise hálózatok, különösen az éttermek, hogy jobban hozzáférjenek a pénztárcánkhoz.
Itthon viszonylag laza jogi környezetben működnek a franchise hálózatok de nyugaton komoly szabályoknak kell megfelelniük.
Honnan tudjuk mennyire komoly egy árvíz vagy tornádó? Elég kérni egy gofrit és kiderül.
Mikor és mennyi pizzát esznek a pentagonban, és mi következik ebből?
legolvasottabb
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Húsz éves szünet után ismét megvetette a lábát a Wendy's az Egyesült Királyságban, és vele Európában.
Az utóbbi 5 év trendjei alapján mutatjuk be hogyan alakultak a franchise piacon a befektetési költségek.
A teljesen új megközelítéssel dolgozó My Infraslim hálózat hazánkban folytatja a franchise terjeszkedését. A szlovén franchise rendszer már 15 infra stúdióval rendelkezik a saját piacán, most pedig elérkezettnek látták az időt, hogy Magyarországon is megnyissák az első szalonjukat.
A Magyar Franchise Szövetség májusban ismét megrendezi a nagysikerű franchise képzését. Az előadásokon a résztvevők megismerkednek a franchise rendszer alapjaival, működésével, a sikeres hálózatépítéssel, a kézikönyvek elkészítésével és a partnerkeresés fortélyaival.
népszerű a fórumban
Az értékváltás szükségessége
Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...
Új támogatás innovatív kkv-knak
Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...
Fiatal vállalkozók támogatása
Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...
Még gyerekcipőben
A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...
A hónap végéig nevezhet honlapjával
Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?
Kedves Mihály! Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?
Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...
Eladó a MosóMedve Wash&Dry
4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten: III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...