Franchise körkép: fenntartható és nyereséges
2019-ben szoftverfejlesztőként kezdte útját az azóta mikromobilátásra átálló cég története. Izlandon, Reykjavik-ban tették közzé az applikációt a város kis méretének köszönhetően ugyanis a legtöbb nagy cég ekkor még nem fókuszált a helyi piacra. Az applikáción keresztül 65 elektromos rollert tettek elérhetővé, azóta ez a szám 3000-re nőtt csak a városban, közben pedig 35 további lokációval bővítették a hálózatot.
A hálózat első franchise partnere Spanyolországban kezdte meg a működését 2020 nyarán és további piacokra is megpróbálnak betörni, ugyanis azzal számolnak, hogy a mikromobilitási szegmens (pl. elektromos rollerek és kerékpárok) értéke 2031-re eléri az 500 milliárd dolláros értéket. Jelenleg elsősorban a kisebb 20.000 és 150.000 fő közötti városokra koncentrál, ahol kevesebb konkurenciával kell megküzdeniük, illetve ahol a közösségi közlekedési lehetőségek kevésbé elérhetőek.
A Hopp stratégiája az erős szoftveres háttértámogatás, amivel elemezni tudják a keresleti igényeket, automatizálni a munkaerő beosztását, valamint a könyvelést/számlázást. Mindemellett a rollerek maguk is úgy lettek fejlesztve és tesztelve, hogy szinte bármilyen körülményben megállják a helyüket, ezt bizonyítja, hogy eddig 10 millió kilométert tettek meg világszerte.
A terjeszkedés támogatása érdekében a hálózat jelenleg 80%-os finanszírozási támogatást kínál a belépő partnerek számára, így a kezdeti tőkeigény jelentősen csökkenthető és akár heteken belül elindítható a vállalkozás. Emellett a franchise hálózatoktól elvárható szokásos támogatást is biztosítja a Hopp, legyen szó az informatikai háttérről vagy a marketingről.
A legtöbb autóút ma 8 km vagy kevesebb, tehát jelentős igény mutatkozik főleg a városokban a kisebb távok, tömegközlekedés nélküli lefedésére. Ennek bizonyítéka az utóbbi években elterjedt elektromos rollerek száma a fővárosokban főleg.
Egy Hopp franchise elindítása 5.000 dolláros franchise díjjal és minimum 25.000 dolláros kezdeti befektetéssel jár, mely nagyjából 52 elektromos roller beszerzését fedezi. A havi díj a nettó bevétel 18%-a. A havi bevétel a Hopp számításai szerint egy 100 rollerből álló flotta esetén 7.000 és 15.000 euró között mozog a város és a lakosság méretétől függően.
A franchise gondoskodik a rollerek beszerzéséről. Ezek egyaránt vízállóak és lopásbiztos akkumulátorokkal vannak ellátva, melyekkel akár 50 kilométert is meg lehet tenni, ezt követően pedig könnyű cserélni őket. Az átvevőnek a készülékek karbantartásáról és elhelyezéséről kell csak gondoskodnia, melyet megkönnyít az applikációs háttértámogatás, így mindig tudható, hogy az egyes készülékek éppen hol vannak.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Lengyelországban egyre kevesebb helyen lehet megfizethető áron teherszállításra autót bérelni. Adott volt tehát a piaci rés.
Izlandi roller üzemeltető cég csatlakozott a Franchise Szövetséghez.
Új útra terelné a tradicionális automosást egy magyar franchise hálózat, a GreenLine. A nanotechnológiára építve, alacsony tőkeigénnyel és környezetbarát módon hódítaná meg a szektort.
Az üzleti ötletek mindössze 6 százaléka valósul meg, franchise-rendszerrel azonban jelentősen javítható ez az arány, mivel így a vállalkozás indításával járó kockázat nagymértékben csökkenthető.
A mindennapi hajtásban a legtöbben hajlamosak hanyagolni a közelgő egészségügyi problémákra utaló jeleket.
legolvasottabb
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Húsz éves szünet után ismét megvetette a lábát a Wendy's az Egyesült Királyságban, és vele Európában.
Tavaly év végén már felreppentek a hírek miszerint hazánkban is megnyílhat végre az első Five Guys. Ennek apropóján is érdemes belenézni, hogy milyen pszichológiai trükköket alkalmaznak a franchise hálózatok, különösen az éttermek, hogy jobban hozzáférjenek a pénztárcánkhoz.
A teljesen új megközelítéssel dolgozó My Infraslim hálózat hazánkban folytatja a franchise terjeszkedését. A szlovén franchise rendszer már 15 infra stúdióval rendelkezik a saját piacán, most pedig elérkezettnek látták az időt, hogy Magyarországon is megnyissák az első szalonjukat.
A Magyar Franchise Szövetség májusban ismét megrendezi a nagysikerű franchise képzését. Az előadásokon a résztvevők megismerkednek a franchise rendszer alapjaival, működésével, a sikeres hálózatépítéssel, a kézikönyvek elkészítésével és a partnerkeresés fortélyaival.
népszerű a fórumban
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc
Prémium autószerviz hálózat épül
Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....
Ismét Paris Smile a Syma-ban
Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel
Szépség és franchise
Tisztelt cím! Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről!ombodieva@freemail.hu Köszönettel!
Szépség és franchise
Érdeklődöm van-e lehetőség a részletes tájékoztatásra a következő elérhetőségeken: mariann05@freemail.hu +36-30-5830028